Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riport Dévényi Sándor Pécsi építésszel

Beszélgetés Dévényi Sándor építésszel

2000. 06.

 

 

Dévényi Sándort Pécsi irodájában kerestük fel. A helyszín nagyon inspiráló volt beszélgetésünkhöz: az iroda a Dévényi Sándor által tervezett Római Udvarban van, ablakai a történeti belvárosra néznek, körülöttünk pedig a beszélgetésben megemlített épületek makettjei sorakoztak.
A Szabad Gondolatok Házában tartott előadását hallgatva kirajzolódott,
milyen szervesen kapcsolódott össze Dévényi Sándor szakmai útja Pécs város fejlődéstörténetével. Egy vállalkozói tudatból és helyszeretetből kinövő történetről van szó, melyben az építész egy történelmi város igényeire alakított ki nóvumnak számító organikus városkezelési szemléletmódot. Választ kellett adni arra a kérdésre, hogy mi lehet az organikus egy mértékadó épített környezetben végzett építészeti munkában. Az építész feladata itt inkább illeszkedő megoldásokat találni a praktikusság helyett. Organikus tevékenység a meglévő szerevesként való kezelése is: Pécs történeti belvárosának esete különösen jól mutatja, hogy nem a forma, hanem a történet a lényeg.
Dévényi S.: 1973-ban szereztem diplomát, utána két évig dolgoztam
Budapesten, az Ipartervnél. 1975 óta vagyok Pécsi építész. Ez a történet főleg önálló vállalásokból áll, kevés hivatalos résszel bír.
Vállalásaim indítóoka az érdeklődés Pécs komplex fejlesztése iránt.
Elvállaltam egy olyan feladatot, amit kollégáim nem szívesen vállaltak volna el. Úgy gondoltam, hogy egy városban az alapsík megteremtése, az utcaberendezés ugyanolyan fontos, mint az épületek megépítése. A ’80-as évek óta foglalkozom tudatosan Pécs belvárosának rehabilitációjával. Ez egy szélcsendes időszak volt Magyarország politikai életében. A volumenista diktatúra relatív intelligenciája azidőtájt megengedte felmerülni - itt legalábbis - az olyan gondolatokat, hogy pl. egy történelmi város milyen értékeket hordoz a ma embere számára, hogyan lehet ezeket az értékeket megóvni. Volt egy általános felismerés, hogy a műemléket érdemes védeni, megmenteni, mert akkor azt meg lehet mutatni, és mond is rólunk valamit a külföldieknek. Ez akkor új gondolat volt Magyarországon. Az internacionalista eszme a Bauhaus emlőin felnövő kapitalizmus rabigájában formailag kifulladt. Megindult a posztmodern mozgalom. Így bontakozott ki a magyar organikus építészet, amelynek komoly eredményei voltak.
Nekem a szerves építészettel kapcsolatban hiányérzetem volt.
Hiányoltam belőle az urbánus vonásokat. Pécs városa lehetőséget adott az ismeretek gyakorlati megvalósítására. Tudom, hogy manapság nem szokás a magyar oktatást dicsérni, mégis elmondom.
1980-ban kezdtem a Pécsi tervező Irodában dolgozni. Ekkor végeztem
a BME Műemlék Szakmérnöki Karán. Nekem nagyon sokat adott az a képzés az interdiszciplináris igénye miatt. Bennem mindig volt történelmi érdeklődés, a műemlékes szak pedig megadta ehhez a megfelelő szakmai tudást.
Pécs épületei nagyrészt elpusztultak történelme során. A mai régi épületek a XVIII. században keletkeztek. A város történetiségét szerkezetében őrzi. Ilyenek: utcahálózata, épületeinek tömege, a várost övező kőfal. Egy ilyen adottságú város értékeinek megmentésére, a város továbbfejlesztésére dolgoztuk ki a tömbrehabilitáció fogalmát. Nem elszigetelten egyes épületeket, vagy más műemlékeket állítunk helyre, hanem egységes tömböket. A később rehabilitálandó
városrészek felé pedig átjárásokkal megnyitjuk az újjáélesztett területeket.
A város egy élő szövet, önmagában él és fejlődik. Benne a műemlékeknek is van fejlődéstörténetük. Itt jutunk vissza ahhoz a gondolathoz, hogy számomra mit jelent az organikus építészet. Ha a várost élő szervezetnek látjuk, és ilyen módon avatkozunk be a műemlékek sorsába, akkor ez egy organikus közbelépés.

Kérdés: Hogyan tesz szert az ember egy ilyen látásmódra? Hogyan lehet e gondolat jegyében új épületeket építeni egy műemléki környezetben? Hogyan valósul meg az a kép, melyet Ön említett előadásában: ”Az épületek is a környezetből nőnek, mint a növények. Létjogosultságukat funkciójuk adja”?

- Amit előadásomban a növényről mondtam, az egy hasonlat volt. Ahogy a növény a környezetéből veszi a táperőt, ugyanúgy az épület is a környezetből “nő ki”. Ehhez az építésznek – Pécs esetében - a “Pécsiséget”, a pécsi épületeket, az ottani
karaktert kell megismernie. Látnia kell a fizikai adottságokat is, mint például a homlokzat magassága. Ez is fontos. Meg kell ismernie a város történetét. Vagyis; “Ismerd meg a múltat és tervezd meg a jövőt!” Mindannyian emlékszünk még egy másik jelszóra: “…a múltat végképp eltörölni…” Amit én mondtam, az egy egészen más gondolat.
Ezért lett annak idején politikai színezete annak, amit az építészetben csináltunk. A politikát nem lehet az építészettel összekevernünk. Ha a politika képes az építészeti eszközökkel dolgozni, akkor az építészet ilyen módon is hat. Az intenciónak a politikusban kell megszületnie, az építész ezt gerjesztheti. A politikusnak kell ráébrednie, hogy az építészet is egy eszköz a kezében. A művészet hatóereje itt is fennáll, de szembe kell nézni azzal, hogy az építészet a legeszközigényesebb
művészet. Az építészet a téralkotás eszköze, művészi kifejezőeszköz, és az emberek ezt titkon tudják. Kezdetben az irányvonalat az egyház adta; dómok, katedrálisok építészete. Aztán átvette szerepét az állam, ami az erejét próbálta mutatni az épületekben. Egy dobozba terelték az embereket, hogy könnyen ellenőrizhetők legyenek. Ma kezd mindenféle kilúgozódni az építészetből, és marad a pénz diktáló szerepe.
Egy bevásárlóközpont esetében – ahol az építészetileg értéktelen “konzervdobozt” ráadásul ott is lehet hagyni -, a befektetés 2-3 éven belül megtérül. Ma ez a fontos.
A történetiség, a műemlékvédelem az adott helyen élők identitástudatát is adja. Egy olyan városban élni, ahol az ott lakók tudják környezetük tárgyairól, hogy apjuk, nagyapjuk, valamelyik ősük idejében is létezett, esetleg az ő kezük munkájának nyomát is őrzi, egészen más, mint egy “bulldózer-rehabilitációt” elszenvedett város polgárának lenni. Erre is sok példát lehet említeni Magyarország történelmi városai közül. Így pusztították el Miskolc, Székesfehérvár és más városok műemlékértékű belvárosait.

- Hogyan dolgozza fel az építész, ha épületei sorra nem valósulnak meg?

- Az építészt sok atrocitás éri. A legrosszabb nem is az, ha nem készül el, hanem amikor rosszul építik meg az épületet. Szükség van az építész humorára is ahhoz, hogy talpon tudjon maradni - a konkrét építészeti kérdésekben is. A humor itt az organikusság egy formája, a pozitív eklektika fontos tulajdonsága, különösen
ott, ahol a helynek építészeti múltja, karaktere van. Praktikusság helyett a szellemi többletből létrejövő illeszkedés a kompromisszum művészi foka.
Az épített környezet mellett a másik az értéktelen természeti környezet, ahol inkább intuícióval létrehozható új értékekre van szükség. Az illeszkedés itt inkább azt jelenti, hogy az épület vonalvezetését a táj vonulata határozza meg; nem annyira a tájba integrálódva, mint inkább abból lényszerűen megszületve.

 

A riportot Naszályi Nóra segítségével készítettm 2000. Áprilisában