Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Festői pályám adatai

 

 1977 október 24-én születtem Miskolcon. 1981 óta lakom Budapesten.

 

Rajzzal és festészettel 1995-ben Boda Balázs és Oláh Kati balatonfelvidéki festőházaspár képeinek hatására kezdtem foglalkozni. 3 évig tanultam napi rendszerességgel a Ferenczy István Vizuális Műhelyben, ahol többek között Kopasz Tamás tanítványa voltam.

1998-tól kezdve rendeztem kiállításokat –többek között a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, és volt középiskolám által rendezett kiállítások résztvevőjeként, és akkori lakhelyem vonzáskörzetében, a Zsámbéki medence kulturális rendezvényein, (Egyéni kiállítás a Pátyi Művelődési Házban, 1998) és ottani alkotótársaimmal közösen is.

Ez időszakban voltam Horváth Éva Mónika festőművész magántanítványa.

Ezután mesteremmel –Döbröntei Zoltánnal- való megismerkedésem után az általa vezetett

Skarabeusz Művészeti Műhely munkatársa lettem, a Koós Károly alapítvány Szabadegyetemén szintén az ő tanítványaként tanultam a képzőművészeti tárgyat, majd az általa vezetett Napút Képzőművészeti Főiskola tanulója lettem, ahol a festészetet Döbröntei Zoltántól, a rajzot Breznay Andrástól, a plasztikát, formázást Pék Mihálytól tanultam.

Az iskolával az ország különböző pontjain rendeztünk csoportos kiállításokat, alkotótáborokat.

Az iskola befejezését követően Mesterem és Simon Zsolt József oldalán részt vettem az ún. „Szín-tér” képzőművészeti alkotótábor-sorozatban, mely során a magyarországi (és határontúli) egykori és még működő alkotótáborokat, művésztelepeket felkeresve dolgoztunk tematikus jelleggel éveken keresztül többek között a képzőművészet és a térdinamika (mozgásművészet) összefüggései témakörében.

Ezzel egyidőben lettem Rádóczy-Gyarmathy Gábor tanítványa, az ő magániskolájában 3 éven keresztül tanultam képzőművészet –különösen rajzot és festészetet.

2007-től tagja vagyok az Art-area galériának, és

2008-tól  a XVI.kerületi Festőművészek Társaságának.

 

 

Elvégeztem a Napút Alternatív Művészeti Akadémia 3 éves képzését 2007-2010-ig  Döbröntei Zoltán tanítványaként. Megkülönböztetetten érdekelnek a színtan -Goethei és Rudolf Steiner-i alapokon nyugvó ismeretelméleti-  kérdései, különösen ebben a témában tervezek mesteremmel további tanulmányokat, képzőművészeti munkát, közös és önálló kiállításokat.

 

A Napút iskola oldala:  http://www.naputasok.hu

 

 

Főbb kiállításaim:

 

 

  • 1998-2000 Varga Márton Kertészeti SZKI Tavaszi Fesztivál
  • 1998-2000 Pátyi Pincefesztivál
  • 1999 Pátyi Kultúrház -Tájképek a Zsámbéki medencéből
  • 1999 Gödöllői Agrártudományi Egyetem
  • 2000- Napút Szabad Művészeti Iskolával közös kiállítások
  • 2002 Budakeszi, Erkel F. Műv. Ház (Melocco T. Annával közösen)
  • 2008. szeptember  XII.ker.-i MOM Művelődési Központ, "Benső tájak-meditációk" címmel (Fejér Hadúr Péterrel)
  • 2008. December Budakeszi, Erkel F. Művelődési ház
  • 2009 április, P'art Café
  • 2009 május Vis Major kávézó (Fejér-Hadúr Péterrel közösen)
  • 2009 április-2010 április A Szófiai Magyar Kultúrális Intézet meghívására közel egy éves vándorkiállítással mutatkoztam be Bulgáriában, Szófiában és a nagyobb városokban. (Ajánló erről a Duna TV kikötő c. kultúrális műsorában)
  • 2009 május Antropozófiai társaság Nemzetközi Rudolf Steiner konferencia. (résztvevő)
  • 2010 május Rádóczy-Gyarmathy Gábor tanítványainak kiállítása
  • 2010 szeptember "Férfi és Nő"  (Csek Veronikával és  Kulcsár Edinával) IX.ker. Helytörténeti Múzeum
  • 2010 október Napút iskola "3" c. kiálltása (résztvevő) Fogasház
  • 2010 október "...És a homály" -A Goethe-i színtan kiadásának 200. évfordulójára Goethe intézettel közös rendezvény. 2B Galéria
  • Előkészületben: Nemzeti táncszínház   június 3. 18:00
  •  
 

Festmények

Festmények 2008-tól

Dátum: 2008.08.28
Fénykép: 24
Mappák: 0
Hozzászólások: 2

Festmények 1996-tól

Dátum: 2008.02.04
Fénykép: 40
Mappák: 0
Hozzászólások: 4